Sorozatgyilkosok a mozivásznon II. rész

Filmvászon-sorozatgyilkosokról szóló toplistánk második része következik: olvashattok kamerával kukkoló pszichopatáról, a hét főbűn alapján gyilkoló, önjelölt prófétáról, és a Beatles-frizurás Javier Bardemről is. Az első rész itt olvasható.

5. Nem vénnek való vidék

A Coen fivérek majd mindegyik filmje zseniális, a Nem vénnek való vidék még ebből a nem mindennapi oeuvre-ből is jéghegyként emelkedik ki. A 2007-es western-thriller a lassan csordogáló történet, a komótos tempó és a hosszú beállítások ellenére igazi sikermozi lett, s ez nem a főszereplő(nek tűnő) Josh Brolin, inkább a mesteri feszültségkeltés, és az acélhideg profizmussal dolgozó bérgyilkost játszó Javier Bardem érdeme. A neves spanyol színész bizarr és hátborzongató fizimiskáját a rendezők állítólag egy hetvenes években készült fotó alapján álmodták meg. Az idétlen bilihaj, a ruházat, az érzelemmentes tekintet és a pillanatig sem habozó ujj a marhataglózó masinán egyszerre kelt félelmetes és komikus hatást. Az Almodóvar-alkotásokban feltűnt, elsősorban érzelmes drámákban és művészfilmekben jeleskedő Bardemet ez az emblematikus szerep tette igazán világhírűvé és Oscar-díjassá.

4. Kamerales

Sokkal kevesebb szó esik erről a filmről, mint megérdemelné. Az 1960-ban készült „brit Psycho” (az elkészítési év is tökéletesen egyezik) egy sorozatgyilkos szemszögéből láttatja az eseményeket. Az esetlen és félénk, a padlásszoba sötétjében meghúzódó Tom bőrében igazi eszelős lakik, aki képtelen elszenvedett traumáival felvenni a harcot. Úgyhogy nőket gyilkol, méghozzá a korban – és Angliában – akkor még szokatlan, kendőzetlen brutalitással. A Kameralesben a felvevőgép gyilkos eszköz, úgyhogy a pőre borzongáson túl a néző a filmkészítés tortúráján, a mozi hatalmán és rajtunk elkövetett visszaélésein is elgondolkozhat. A főszereplő, Karlheinz Böhm jelesre vizsgázik, alakítása jótékonyan feledteti velünk a Sissi egykori snájdig, és irritálóan nyálas Ferenc József-karakterét.

3. Gyilkossághoz öltözve (spoiler!)

Ha azt javasolja a pszichiáterünk, hogy közönyösen viselkedő férjünket félrelépéssel leckéztessük, kétszer gondoljuk meg, követjük-e a tanácsát! Az 1980-ban forgatott Gyilkossághoz öltözve hamisítatlan Hitchcock-utánérzés, de a parafrázis-filmek legnemesebbikéből való. A szexuális frusztrációk és kielégítetlen vágyakozások nyomán elszabaduló gyilkos ösztönök ábrázolása Brian de Palma kamerája előtt képileg és zeneileg tökéletesen megkomponált egységbe állnak össze. A történet ugyan kiszámítható (Michael Caine ugyanolyan lenyűgöző a transzszexuális, pszichopata pszichiáter szerepében, mint mondjuk tébláboló szerelmesként egy Woody Allen-vígjátékban), a feszültségteremtés és a folyamatosan hömpölygő vizuális orgia a legkérgesebb szívű kritikust is leveszi a lábáról.

2. Hetedik

A buddy cop film fekete zsaru-fehér zsaru kombinációja a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb zsánere. A Halálos fegyver és társai kedélyes píszivígjátékok voltak, míg 1995-ben a Hetedik rájuk nem borította a szemfödelet. A két nyomozó, Morgan Freeman és Brad Pitt alakuló barátsága kezdetben ugyan elhiteti velünk, hogy a bolygó, ahol élünk, barátságos hely is lehet, a közös munka során azonban kiderül, a harmónia illúzió, és „minden épűl hitványságon”¹. Világunk az összes létező világok legborzalmasabbika, ahol a halványan pislákoló reményt is eloltják a hét főbűn fölött liturgikusan ítélkező, könyörtelen gyilkoskezek. David Fincher  filmje minden idők talán legkomorabb és legfelkavaróbb thrillere, olyan zsigeri élmény, ami után a nézőnek komolyan el kell gondolkodnia azon, hogyan tovább.

1. Psycho (spoiler!)

Lehet, hogy közhelyesek vagyunk, mégis ez az 1960-as műfajtörténeti mérföldkő a kedvencünk. A Psychóról nehéz újat mondani, se szeri se száma a filmhez kapcsolódó mítoszoknak. Annak idején példátlan reklámhadjárat harangozta be, Alfred Hitchock állítólag személyesen felügyelte a mozik bejáratánál, hogy a filmről távozó, sokkos állapotban lévő nézők ne találkozhassanak az újonnan érkezőkkel. A zuhanyzós jelenetben lemészárolt Janet Leigh a forgatás után kijelentette, hogy soha többet nem zuhanyozik, Anthony Perkins pedig sokéves pszichiátriai kezelésre szorult. Akár igazak a történetek, akár nem, a többszörösszemélyiség-zavart (nem skizofréniát!) a filmtörténetbe bevezető Psycho elavulhatatlan mestermű: a plot twist jobban üt, mint a Hatodik érzékben, feltéve, ha még találunk a földkerekségen olyan embert, aki ne ismerné a mozitörténelem egyik leghíresebb fináléját.

A cikk címe idézet a Hetedik című filmből.

¹Kölcsey Ferenc: Vanitatum Vanitas