A Forradalmár című könyv bemutatója

A forgalmi dugó igazi istencsapása. Néhány összetorlódott autó és két szitkozódó sofőr volt az oka, hogy pénteken elkéstem a Forradalmár című könyv Allee-beli bemutatójáról, úgyhogy az első negyedóra történéseit örök homály fedi.

Tarjányi Péter és Dosek Rita új kalandregényét mutatták be a Libri Könyváruházban péntek este 6-kor. A Forradalmár egyik főhőse maga Lenin: a sodró események az ő beszervezésének történetét követik. A nagy októberi szocialista forradalom a könyv lapjain más fénytörésben látszik: a magányos, munkásbarát hős, ki csak népének él, a Forradalmárban egy nemzetközi kémjátszma játékszere, mellékszereplő, puszta alkatrész. Az más kérdés, hogy a játékszernek is megvannak a maga elképzelései, amik csakhamar túllőnek beszervezői humanista céljain.

A bejátszott kisfilm, és Tarjányi Péter exrendőr, biztonságpolitikai szakértő szerint Vlagyimir Iljics az osztrák-magyar, és a német titkosszolgálat aktív részvételével hozta működésbe a nagy októberi szocialista forradalmat. Ráadásul épp egy magyar nemzetbiztonsági osztály szervezte be őt beteg feleségén, Nagyezsdán keresztül: az asszonyt svájci kórházban kezeltetik, Lenin pénzt és publikálási lehetőséget kap, annyit kérnek tőle cserébe, hogy hatalomra kerülésekor haladéktalanul léptesse ki Oroszországot a háborúból. Az akció hosszú évtizedekre eldöntötte a világ sorsát. Létrejött a Szovjetúnió, s emellett a rideg tény mellett szinte eltörpül, hogy a kémjátszma célja – legalábbis Tarjányiék szerint – a béke megteremtése volt.

Dosek Rita és Tarjányi Péter szórakoztató, krimielemekkel tűzdelt kalandregényt alkotott, és saját bevallásuk szerint – a korabeli hírszerzési módszerek bemutatásán túl – azt is el akarták érni, hogy az olvasók a történelemórákon magolt sorok mögé lássanak. Nem minden úgy történt a nagyvilágban, ahogy az iskolákban tanítják, a hiteles eseményeket, összefüggéseket titkos dokumentumok, poros, szakadt akták őrzik. Tarjányi szerint azonban olyan adatok, tények sem kerülnek át az oktatásba, amelyek a kilencvenes évektől szabadon kutathatók lennének.

Sok szó esett a regény két főszereplőjéről, a beszervezési akció vezetőiről. Gróf Esterházy Richárd és a fényképészet megszállottja, Ritter István nyomozó – aki afféle Watsonként kezdi, de hamarosan kinövi a naivság álruháját –  tulajdonképpen a két szerző alteregója: a regényben gyakori szócsaták, heves vitatkozások az alkotófolyamatot is hitelesen megjelenítik. A szerzőpáros szereti a saját hőseit, hiszen ők csak jót akarnak a világnak, az más kérdés, hogy a történelem végül a fejük fölé nő.

Tarjányi bevallotta, hogy a könyvnek aktuális társadalomkritikai üzenete is van, és aktív közéleti személyiség ihlette az egyik szereplőjét. Véleménye szerint a magyarok nem szeretnek emlékezni, homokba dugják a fejüket, sulykolt ideológiákban hisznek, pedig nagyon fontos lenne, hogy megfelelően kezeljük saját múltunkat, történelmünket.

A Forradalmár egyébként nem sokáig marad egyedül: hamarosan követi őt a Cselszövők, majd a Diktátor. A folytatások az 1917 utáni történelmi időszakról szólnak majd, árulta el Tarjányi, többet azonban nem lehetett kihúzni belőle. A Forradalmár végén azonban van egy sokat sejtető beszélgetés, ahol Lenin tippet ad az egyik szereplőnek, hogyan építsen fel egy, az övéhez hasonló politikai modellt Németországban: még a párt nevére is javaslatot tesz. Nem kell különösebben vájtszeműnek lennünk, hogy kikövetkeztessük, hogyan folytatódik az „elhallgatott évszázad”.

A Forradalmár kritikáját nemsokára közöljük.