Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Fordította: Molnár Eszter

Poirot újra színre lép 1976-os halála óta első ízben! Micsoda pastiche! Annyira izgalomba jöttem, hogy azonnal elkönyörögtem a kéziratot a kiadótól (amelynek, jelentem, nyomozós játékot is rendezünk a könyv megjelenésének alkalmából!). És nem törődve a szanaszét szálló lapokkal, az ellenszegülő, kajánul összekeveredő oldalakkal olvastam a díványon heverészve, a fogorvosi rendelőben, a 4-es 6-oson, sőt a horvát tengerparton is, ahol a 358-ik oldalt kis híján elnyelte a tengerár, ám én halált megvető bátorsággal vetettem magam utána a hullámok közé.

A különc lángelme legújabb kalandja valamelyik régi is lehetne. Mintha csak kifelejtette volna megteremtője a sok hihetetlen nyomozás közül, Sophie Hannah thrillerszerző pedig ezt a feledékenységet korrigálná a történet közreadásával. A cselekmény persze az ő agyából pattant ki, kicsit hiányos fegyverzetben: eredetileg nem Herkules munkájának szánta, a Christie-örökösök felkérésére adta végül neki a bonyolult ügyet.

Poirot-ot a feltámadás egyébként jottányit sem változtatta meg. Kifogástalan eleganciával, sétapálcával, szmokingban és lakkcipőben ered a rejtélyes gyilkosságok nyomába, miközben lépten-nyomon a szürke agysejtek hatalmára hivatkozik. Önelégülten pödörgeti pompás bajszát, mindenkit kioktat, nem bízik az emberi szóban, és tömzsi, pocakos alakját meghazudtolva toronymagasan a bűn felett áll.

Társa, Edward Catchpool nyomozó hasonló szerepkörben mozog, mint Conan Doyle Watsonja vagy Arthur Hastings kapitány. A folyton-folyvást értetlenkedő, kétbalkezes segítőtárs prototípusa ő, aki sosem hisz Poirot-nak, ártatlan megjegyzései azonban többször terelik a helyes ösvényre a zseniális detektívet. A valószerűségen sajnos sokat ront, hogy Catchpool nem lelkes amatőr, hanem a Scotland Yard rendőre. Így nehezen hihető, hogy ez az ember egyrészt szinte alig tesz hozzá valamit a nyomozás sikeréhez, másrészt betegesen fél a hulláktól. Ráadásul egyéb jólfejlett, pszichoterápiáért kiáltó fóbiai is vannak (retteg az arcképek figyelő szemeitől, nemkülönben a párkapcsolati elköteleződéstől). A régi Christie-könyvek Japp felügyelője sem a szürkeállomány-túltengésről volt híres, de ő legalább jó kopó, aki szorgalmas aprómunkával gyűjtögeti és hordja Poirot elé a bizonyítékokat. Catchpool ezen a téren sem mindig jeleskedik.

A monogramos gyilkosságok furcsa párja egy hármas gyilkossággal kénytelen szembenézni. A holttestekre egy szálloda három különböző emeletén, mandzsettagombbal a szájukban akadtak rá: valaki szépen elrendezte, kiterítette őket, ezért az eset rituális gyilkosságnak tűnik. Persze már a helyszínelésnél sok a gyanús elem, Catchpool pedig hiába értetlenkedik, Poirot elkezdi járni a saját útját, és hamarosan teljesen átveszi az irányítást a nyomozás felett.

A miliő és a szereplők egyébként ismerősek lehetnek mindenkinek, akik valamennyire is járatosak a Christie-univerzumban. Van itt kocsmáros, hoteligazgató, szobalány, festőművész, pincérnő, lelkész, orvos, falusi vénkisasszony, lord és lady. Totálban láthatjuk a pezsgő londoni utcaképet, betelepedhetünk a szereplőkkel egy zsúfolt kávézóba, sétálhatunk a felső tízezernek épült, pazar szálloda folyosóin, bekukucskálhatunk az elegáns szobákba. Az angol vidék főleg a Miss Marple-regényekből lehet otthonos: falusi házak, utcácskák, elvadult sír, templomok, kocsmák között is elvezet az ódon élettragédiákat rejtő történet szövevényes, múltba vezető útja.

A monogramos gyilkosságok korántsem hibátlan regény. A leginkább az zavaró benne, hogy az írónő sokszor mintha nagyvonalúan megfeledkezne egyes cselekményszálak magyarázatáról: szegények úgy lifegnek a levegőben, mint elárvult faágak a szélben. Van egy csomó nyelvi és nyelvhasználati kérdés, ami –legalábbis magyar fordításban – döcögősen működik. A háttértörténet banális, a zárlatban pedig különösen sok a számomra indokolhatatlan lépés, ezt azonban az olvasók iránti tapintatból inkább elhallgatom.

A cselekmény viszont nagyon izgalmas és fordulatos. Nem véletlen, hogy a napsütötte tengerparton is órákat görnyedtem a könyv fölött, a többiek pedig alig bírtak rávenni, hogy sétáljunk el a büféhez giricéért. Pedig az a kedvencem.

A könyv szeptember 9-én jelenik meg az Európa Könyvkiadónál.