Detectivity-játék és könyvbemutató az Alexandrában

Szomorú hír érkezett a tegnap hajnali órákban, olyantájt, amikor a Sophie Hannah látogatására váró közönség mit sem sejtve épp átfordult a másik oldalára. A brit írónő betegség miatt lemondta budapesti szereplését. The show must go on, a Detectivity-játékokat nélküle is végigjátszotta a három csapat, utána az Európa Könyvkiadó – miután közleményben értesített mindenkit a programváltozásról – természetesen megtartotta a könyvbemutatót.

Sophie Hannah hiánya, a közelítő tél, a szürkeség és az általános ólomsúlyú fáradtság okozhatta, hogy kicsit álmosabbak voltunk csütörtökön délután, mint a könnyű koraőszi estéken. A játékok négytől hétig lezajlottak, utána Lévai Balázs beszélgetett Katona Ágnessel,  A monogramos gyilkosságok szerkesztőjével, és M. Nagy Miklóssal, az Európa Könyvkiadó igazgatójával az Alexandra Pódiumon. Poirot-bajuszt minden látogató kapott, bögrét és ajándékkönyvet csak néhány szerencsés, aki a beszélgetés végén megrendezett kvízben tudta a választ például arra, hogy ki a hölgy, akinek sikerült megdobogtatnia Hercule Poirot szívét.

Egész sokan jöttek el ahhoz képest, hogy épp a hús hiányzott a szendvicsből. M. Nagy Miklós, akit saját bevallása szerint sokkolt a váratlan, későn érkezett hír, felolvasta Sophie Hannah könnyáztatta emailjét. A levélből kiderül, hogy a szerzőt elkapta egy csúnya influenza, és nagyon-nagyon szomorú, amiért az orv vírustámadás miatt ki kell hagynia budapesti vendégszereplését. Lévai Balázs foglalta össze a szerző eddigi munkásságát: sikeres költőnek indult, és hét pszichothrillert írt, mielőtt az Agatha Christie-húrok közé csapott volna. Katona Ágnes két korábbi Hannah-regényt elolvasott már, és ezután már jobban érti, miért formálódott A monogramos gyilkosságok olyanná, amilyen lett.

Hogy kerül Agatha Christie egy kortárs krimibe? – tette fel a kérdést Lévai Balázs. Katona Ágnes elmesélte, hogy az írónőnek (aki tizenhárom évesen egy év alatt lenyomta Christie teljes életművét) volt egy régóta körvonalazódó regényötlete, amit képtelen volt a saját univerzumába illeszteni. Amikor azonban az örökös, Mathew Prichard felkérte a Poirot-történet írására, hirtelen minden a helyére zökkent. Hannah-nak be kellett mutatnia egy száz oldalas szinopszist, és a folytatás azonnal zöld jelzést kapott.

Persze kockázatos vállalkozás kisétálni arra a színpadra, amit egy ilyen rangos, királynői titulust viselő szerző birtokol. A Sophie Hannah-féle Poirot buzgón igyekszik olyan lenni, mint az 1975-ben elhalálozott figura, ez Katona Ágnes szerint eleve vesztes csata, mert senki nem tud úgy írni, ahogy valaki más. Fel tudná sorolni azokat a jeleneteket, ahol a főhős nem úgy viselkedik, mint megteremtője regényeiben, de ezekre a szcénákra persze dramaturgiailag szükség volt.

Hannah stílusban és történetvezetésben is igyekezett modelljéhez idomulni, de saját csavaros észjárását nem tudta leküzdeni. Létrehozott egy Christie-hangvételű könyvet, amiben a díszletet, a hangulatot pazar módon imitálta, a történetvezetés, a sztori, az érzelmek azonban tipikusan 21. századiak. A segítő, Edward Catchpool detektív (akit Poirot önmagát is felülmúlva folyamatosan aláz a regényben) pedig kifejezetten modern figura. A Christie-féle rendőr-segítőtársak, például Japp felügyelő rendkívül hálásak voltak Poirot munkájáért, majd elégedetten zsebelték be a dicsőséget, és nem fájt a fejük amiatt, hogy más tollával ékeskednek. Catchpool viszont megérdemelt elismerésre vágyik: nemegyszer keservesen megbánja, hogy belerángatta Poirot-t az ügybe, és a belga nyomozósztár vágja majd át a gordiuszi csomókat őhelyette.

Érdekes, Poirot milyen hihetetlen ellenszenvet képes kiváltani, nemcsak fikción belül. Lévai bevallotta, hogy őt nagyon irritálja olvasóként, Katona pedig súlyosan bántalmazná, ha a valóságban kéne végighallgatnia kioktató monológjait. Köztudott, hogy Christie is egyre jobban meggyűlölte a szürke agysejteket rejtő tojásfejet, és minél inkább utálta, annál piperkőcebbre, annál tenyérbemászóbbra formálta a regényekben.

Lévai Balázs szerint A monogramos gyilkosságok egy  fontos társadalmi mozzanat, a pletyka káros voltára is felhívja a figyelmet. Arról szól, hogyan indul útjára a rosszindulatú szóbeszéd egy kis közösségen belül, és milyen mértékben vágja tönkre kiszolgáltatott emberek életét. A jelenség Katona Ágnes szerint a Sophie Hannah-regényeknek is központi magva, a Christie-pastiche-ba való öltése mégsem kizárólag Hannah leleménye, hisz a pletyka fontos eleme a Miss Marple-történeteknek is. Lévai ekkor fejtette ki elméletét, miszerint lehetséges, hogy Miss Marple az örök elkövető: a piciny faluban egyszerűen nem történhet annyi gyilkosság, mint mondjuk a bűnös New York Cityben. Az lenne az igazi, de sajnos nem így van, mondta Katona Ágnes kicsit vágyakozva.

A beszélgetés résztvevői megegyeztek abban, hogy a történet folytatható, ha  a kísérlet kellő piaci sikert arat, és felszítja az Agatha Christie-lázat. A hazai rajongóknak rossz hír, hogy az Európa Könyvkiadó jövőre befejezi az újrafordított Christie-regények kiadását. Drukkoljunk, hogy Sophie Hannah (vagy valaki más) minél előbb gyártson egy új, még sikerültebb pastiche-t. Talán Katona Ágnes vágya is teljesülne, a szendeség álorcája mögé rejtőző, pirulós, belül mégis kőkemény Miss Marple talán egyszer kést ragad, és…

És jobbulást a szerzőnek.