Blog

« Vissza

Robert Altman és a Gosford Park

2014. 11. 20. 12:22

Robert Altman a MASH című háborús szatírával robbant a mozivászonra 1970-ben, de később brilliáns, krimielemekkel átszőtt műveket is rendezett. Miközben filmtörténeti mérföldkövek kerültek ki a keze alól, állítólag alig látott ki a marihuána gomolygó füstje mögül.

kastély1.jpg

Fotó: Léderer Anita

1925. február 20.-án Kansas Cityben született egy jó nevű biztosítási ügynök fiaként. Balhés kamaszkora miatt szülei tizenhat évesen katonaiskolába küldték: a második világháborúban pilótaként teljesített szolgálatot az amerikai légierőnél. Leszerelése után bizarr vállalkozásba fogott: megkülönböztető jelzés gyanánt kutyák fenekére tetovált számokat. Az üzlet hamar befuccsolt, így Altman nyúlfarknyi filmszerepeket vállalt, később pedig a televíziónál kötött ki.

A későbbi filmrendező legendásan sokat nőzött, verte a blattot, és ivott, mint a kefekötő: sokszor ájultan hevert a forgatásokon. A hatvanas évek közepétől azonban félteni kezdte a szívét, így a whiskyről átigazolt a marihuánára. Szenvedélyét élete végéig űzte, meggyőződéssel állt ki a fű legalizálása mellett – egyszer állítólag azzal hencegett, hogy Tony Blair társaságában is elszívott egy jointot.

A hetvenes évek sikerszériája után a kilencvenes évektől egyre hullámzóbb színvonalú filmeket készített.  1992-es A játékos című filmje kiemelkedik az oeuvre-ből: a Tim Robbins főszereplésével készült alkotás nemcsak remek szatíra, de izgalmas krimi is, tele jópofa cameoszerepekkel, gegekkel és filmes utalásokkal. A rendező olyan nagyságokat vett rá önmaguk – és a hollywoodi hepiend-mánia – leplezetlen kigúnyolására, mint a karrierjük csúcsán lévő Bruce Willis és Julia Roberts.

Altman több remekműgyanús filmet készített A játékos után: a Rövidre vágva, a Divatdiktátorok, a Kansas City vagy a Cuki hagyatéka mind emlékezetes mozidarabok. 2001-ben kiruccant Angliába, és elkészítette a Gosford Parkot, egy retró hangulatú, Agatha Christie szellemét megidéző, nagyszabású krimit. A vidéki birtok tekintélyes és nagy vagyonnal bíró házigazdáját meggyilkolják, s mivel szép számú vendégsereg verődött össze a hatalmas termekben a szép őszi hétvégére, az előkelőségektől a szobalányokig és komornyikokig mindenki gyanús. A lordok, ladyk és szolgák persze súlyos titkokat vonszolnak, rengeteg képmutatás, pletyka és ármány zsúfolódik ebbe a két és félórás, elegáns, sztárokkal teletömött moziba (Altman Ryan Philippe-t, Kristin Scott Thomas-t, Maggie Smith-t, Michael Gambon-t, Stephen Fry-t és Helen Mirrent is megnyerte egy-egy szerepre – úgy látszik, nemcsak a marihuánafogyasztáshoz és a rendezéshez, hanem a castinghoz is kivételes tehetsége volt).

2006. november 20-án, nyolc évvel ezelőtt halt meg Kaliforniában. Végül nem költözött Franciaországba: az emigrálás gondolatával akkor játszott el, amikor – sok más baloldali elkötelezettségű alkotóhoz hasonlóan – George Bush megválasztásától tartott.

comments powered by Disqus